Történetünk kicsit régebben kezdődött. A tavaszi időkben lenn jártunk Sajkodon, ahol találkoztunk ifj. Radács Istvánnal. Ő Gergő barátja, a szakmája pedig kőműves. Megígérte, hogy júniusban, ahogy lejövünk, máris felhúz egy fürdőszobát a Riedliék falánál. Na, nagy boldogan, tele szebbnél szebb reményekkel meg is jöttünk 1993. Június 22-én. Vártunk. Nem jött. Megkerestük, de csak apjával tudtunk beszélni, hogy vasárnap engedik ki a kórházból. Szinte első útja hozzánk vezetett, és bejelentette, hogy csak egy hónap! múlva jön. Teljesen el voltunk keseredve. Aztán meghánytuk-vetettük a dolgot és úgy határoztunk, hogy másik kőművest fogadunk. Előbb persze egy vizessel kellett tárgyalnunk. A vizes kijött és jól elkeserített, hogy kb. másfél hetes lesz a munka és csak július 12-én tudja elkezdeni. Máris legombolt rólunk 15000.- Ft-ot és felsorolta, miket vegyünk. (Radács István is megmondta, mi kell a kőműves munkához.) Megkértük a vizest, hogy ajánljon nekünk egy jó kőművest. Pelikán Józsefre gondolt, akit a Füredi Szívkórház TMK csapatában másnap reggel felkerestünk. Nagyon rendesen megígérte, hogy július 9-én reggel 9-re itt is lesz. Ja, azt el is felejtettem mondani, hogy közben az elképzelésünk módosult. A kis szobát fogjuk átalakítani egy fallal WC-fürdő + konyhává. No, július 8-án Biztos ami fix alapon, hogy el ne felejtse Pelikán, még egyszer elment hozzá Tibi. Úgy jött haza, mint akit leforráztak. Pelikán kórházba került. Márpedig a falnak legkésőbb 11-én reggelre állni kell, nem is beszélve az ablak és ajtó kivéséséről. Közben, az amúgy is felborzolt idegeinknek nyugtatásául rendeltünk 60 rekesz sört, hogy olcsón áruljuk. Túri István július 7-én meg is érkezett és úgy telepakolta a szobát, hogy csak iránytűvel tudtunk közlekedni periszkóppal a kezünkben. Hát fölvettük a legvastagabb bőrt a pofázmányunkra és elmentünk sírni idősebb Radács Istvánhoz. Akit úgy meghatotta a dolog, hogy elengedte fiát egy egész napra dolgozni. Azt mondanom sem kell, hogy a munka minimum két napos volt. De mielőtt tovább folytatom, elmesélem a beszerzéseink történetét is. Szóval két lökött pedagógus elment meszet venni. A tüzépnél mindent kaptunk, csak a tégláknál voltunk dilemmában. Azt tudtuk, hogy kisméretű 10-es falazó tégla kell. Előbb a 10-es falazó téglát kértük. Az eladó kapásból felsorolt, vagy hármat. 10X34X62?, 10X24X35 a csoda sem tudta, mi csak a 10-hez ragaszkodtunk. Nagyon rendes volt a nő, látta abszolút dilettantizmusunkat és rábeszélt valamelyik nagyra. Aminek csak az a hibája, hogy a lukak nem úgy futnak benne, ahogy kéne. Hát egye kutya, megvettük. A gond csak akkor kezdődött, mikor megkérdezte, hogy a kisméretű téglából mennyit kérünk, merthogy a kisméretű nem falazó. Így is a fél rakat helyett minimum egy rakatot kellett venni. Hát hevesen utasítottuk vissza az ajánlatot. Igaz egy hétig tört utána a nyavalya, hogy jó lesz-e amit vettünk. Nem csigázom tovább az érdeklődést, jó lett. A cement, mész és homok semmi gondot nem okozott. Igen ám, de hátra volt még az ablak. Colostokkal nagy szak nem értelemmel kóvályogtunk a millió ablak között. Csak egy közös volt bennük, mindegyikben volt üveg. No ki is néztünk egy szimpatikusat ami csak bukott. De bánta s csuda, csak otthon legyen már! Na, mentünk fizetni. A raktáros hozta velünk a kitöltött kísérő levelet. Na az IBM-mel felszerelt pénztáros kezdte keresni a számítógépen az ablakot. „Ilyen ablak nincs” mondta. A raktáros -idézem,: „De van” -Bukó 90X90-es Sofa nincs III. osztályban (pénztáros) -Márpedig ez Sofa, 90X90-es és bukó (raktáros) Na nem folytatom tovább a kissé meddő vitájukat, a raktáros gondolt egyet és újra elment megnézni az ablak pedigréjét. Szóval valaki becsempészett egy raklap nem Sofát a Sofák közé (a galád) de tényleg III. osztályú, tehát a gondosan kinyomtatott I. osztályú számlát újra kellett írni. Mi nagyon jól jártunk, mert 3000.- Ft-ot spóroltunk. Következett a szállítás. Az összes jelenlévő (1 db) azonnal kikapta a kezünkből a számlát és közölte cca 2000.- forint egy órán belül hozza 2X-re. Na a Tibi egyből kétségbe esett, mert azt hitte, hogy 2 forduló, azaz 2X 2000.- de megnyugtattuk, én és a veres, hogy ez az összeg cakli-pakli. Igen ám, de mi akkor akartuk megvenni a vizes szerelvényeket is. Na rohantunk, hogy időben hazaérjünk, de azért csak beugrottunk két szerelvény boltba is. Az elsőnél majdnem rábeszéltem a Tibit egy guszta kádcsapra, szerencsére meggyőzött, hogy kád nélkül csak csillogna. A másodikban csoda szép WC kagylókat láttunk, az eladó készségesen magyarázta, hogy ez alul folyós, ez meg oldalt vagy hátul? Nem midegy? Na ekkor adtuk fel a dolgot mert mi a WC-t csak felülről nézzük. Ülőke meg mindegyiken volt. Hát hazajöttünk és nemsokára gondozott gyepesített kultúrkertünk egy mini tüzéptelepre kezdett hasonlítani. Hát ennyit a kőműves beszerzésről. A vizes azt mondta, hogy mivel WC fölé fog a bojler kerülni, 80 literes kell ide. Na elmentünk bojlert venni. Ott sorakoztak szépen, katonásan, de mindegyik be volt dobozolva. Hosszas keresgélés után találtunk is egy enyhén értelmi fogyatékos eladót, vagy inkább árufeltöltőt, akit megkérdeztünk, hogy doboz nélkül hány cm magas maga a bojler. Jött nagy örömmel és elkezdte mérni a dobozokat. Hiába mondtuk, hogy mi már azt lemértük és csak a nettó magasságot szeretnénk tudni. Hát azt ő se tudta, na de mi se, hogy mekkora a falunk. Így hát hazajöttünk falat mérni és másnap a 120 literest vettük meg, amit csak göngyöleg nélkül sikerült az autóba begöngyölni. Most már tudtuk, hogy ez az igazi, mármint a mérete. Eljött a nagy nap július 10-e. Reggel fél nyolckor jött István hozta az eszközeit és nekifogott újdonsült segédmunkásával (Gergővel) dolgozni. Nagyon örült a nagyméretű téglának, másfél óra múlva állt a fal. Következett a vésés. Az ablakot mármint a helyét hamar, szinte pillanatok alatt kivéste, igaz az első átlukasztásnál berepült a közben befalazott helységbe a vésője, de szerencsére volt nála másik. Szegény Gergő meg csak keverte, keverte a masszát és hordta a törmeléket. Következett a boltíves bejárat. Szegény István! Ez még olyan békebeli anyagból készült fal volt. Meg is izzasztotta őt nagyon. Talán ez telt a leghosszabb időbe. Mikor már kész volt vele, jöttem megint a nagy ötletemmel. Az ablakot tegyük mélyebbre, ezért egy sor téglát újra ki kellett venni. Az ablak beállításánál szintén nagyon sokat problémáztunk jó szokásunk szerint. Kifelé vagy befelé bukjon, alulról vagy felülről? Raktuk így, raktuk úgy, míg végül az én elmés és zseniális ötletem győzött. Így fog bukni:
		Reggel nyitom, este zárom.
Elé majd egy kiadó pultot eszkábál a Tibi, ami megvédi az üveget a betöréstől. Télire pedig egy lakatossal kívülről felszerelhető zárat, rácsot csináltatunk. Nagy sirámomra, könyörgésemre és az isteni bográcsgulyásomra való tekintettel István az ablakot bebetonozta, bevakolta, és fél nyolcra befejezte. Csak a munka nehézségét bizonyítandó mondom el, hogy másnap nem tudott dolgozni apjánál, mert úgy meghúzta a kezét a vésés, ezért az öreg Radács kőművest kellett, hogy felfogadjon. Megviselt idegeim, a kiállt izgalmak nem is engedtek éjjel aludni. Háromkor felébredtem és nagyon-nagyon kivoltam. Koszos, poros, sörös, felfordult szobában ücsörögtem, fáradtnak, tehetetlennek éreztem magam. És tudtam, hogy hétfőn mindent ki kell ürítenem és nem hittem hogy ez sikerül. Reggel mikor felkelt a családom bizony kirobbant belőlem a sírás, alig tudtak megvigasztalni. Csak akkor hagytam abba, mikor nagy derűsen megjelent vasárnap a vizes a szerszámaival és a fiával, hogy akkor jön, számítsunk rá. Na el is múlt a bánatom, mert mint a güzü, el kellett mindent rámolni, kiüríteni, ráadásul a rádió felhőszakadással ijesztgetett. Este saslikkal vigasztaltam a reggeli hangulat miatt felizgatott családomat. Tibi ideiglenesen berendezte a konyhát, hogy reggel a kávécsörömpölésre felébredjen. Hát mit mondjak, nem ébredt fel. Reggel 12-én már sokkal kipihentebben ébredtem, jól aludtam és itt főztem a kávét, készítettem a reggelit. Láttam, hogy Tibi nagyon fáradt, jól alszik, ezért elkezdtem ezt a naplót írni. Saját humoromon jót derülve időnként a röhögéstől majd megpukkadva írtam a sorokat. Ez jobb ébresztő volt mint a tegnapi. Tibi elment a mesterért és kilenc óra tízkor már nagy kopácsolástól visszhangzott Sajkod. Közben Gergő és Ancsa túrára indult. Csomagoltam nekik elemózsiát, úgy, hogy egy kicsit csavarognak ma. Kora délután jönnek meg. Ezután jött az újabb izgalom. Sikerül-e a konyhabunker falát átvágni? A mester fölülről ütötte, mi meg alulról vártuk a lyukat. Hallottuk, hogy közel van, de a plafon csak nem akart kilyukadni. Mikor már gyanús volt a dolog, rájött, hogy luk a falban visz. Sebaj, majd ívben megy le a cső. Hát azt hiszem egy napra ennyit írni elég. Majd folytatom. 1993.VII.12. 11h (Csak még egy pillanat! Kiderült most, hogy nincs áram, az eszközök pedig azzal működnek. Miért menne minden simán ??!) 11h ^10 Ja, a sör. Mit mondjak? Azért a napi egy rekesz elmegy, de ez nem az igazi. Lehet, hogy a Riedliékkel fogunk kooperálni, és mivel nekik van utánfutójuk ők fognak árulni itt-ott, kevesebb lesz a hasznunk, de biztosan el fog fogyni. Az áram ebben a pillanatban megjött. N most már azt hiszem, hogy írógörcsöm van, sürgősen befejezem. 11h ^23 zuzuzuzuzuzuzu Július 13 SZÜLINAPOM Reggel fél hétkor riadót fújtam kis családomnak. Negyed nyolckor fel is keltek. A mesterért háromnegyed nyolcra kellett menni. Nyolc után néhány perccel már szorgosan dolgozott a fiával. A régi WC-t kellett áttörni, hogy az „emeleti” belecsatlakozhasson. Azt hittük ez már gyerekjáték. Hát bizony tévedtünk. Kb. 35-40 cm betonréteget (tömény, szinte csak cement!) kellett áttörni. Ez a munka igencsak megizzasztotta a mestert és a fiát, no meg a vésőiket. Ki is nyíltak, mint a rózsa (a vésők tetejére gondolok). No a WC leemelésénél kiderült, hogy bizony alul el van törve, tehát két WC-t kell venni. Titokban talán Tibi örült a legjobban, mert így megúszta a WC pucolást. Következett a bojler felrakása. A hátsó főfal vésése szintén nagy munkát adott. Ez mint kiderült, kisméretű tömör téglából készült, vésése nagyon nehéz, hosszadalmas. A mester fia véste ki a helyét a tartó vasaknak. Közben Tibivel elment a vizes bevásárolni. Majd rosszul lettem, mikor cca 250000.- Ft-os számlával megjöttek. Igen ám, közben befutott a villanyos is. Óriási elektromos tapasztalatommal elmondtam neki, hogy hova mi kéne. Azért azt sem titkolom el, hogy ebben Tibi volt a nagy segítségem, aki a falakra gondosan berajzolta a lámpák, kapcsolók és konnektorok helyét. Ja, azt még nem is mondtam, hogy a vizes tegnap (12-én) jól megvigasztalt, hogy ez olyan bojler, amit éjszakai árammal szabad üzemeltetni, külön engedéllyel és órával, ami kb. 15000.- Ft-ba kóstál. Hát bizony mázsás kő esett le a szívemről, mikor megtudtam, hogy ez nem áll, mármint -hála előrelátó apósomnak- olyan erős villanyóra és életvédelmi biztosíték van a házban, hogy ez a dolog feleslegessé válik. 3000.- Ft előleggel megígérte, hogy a munkadíj is ennyi lesz, s hogy csütörtökön jön, távozott el a villanyos. Rá tíz percre már Tibiék is megérkeztek. Csuda jól bevásároltak. Hála Istennek kaptak lapos bűzelzárót a zuhany alá így nem kell majd az égbe mászni zuhanyozás céljából. A WC-n olyan elzáró lesz, amit Ancsa is könnyen tud majd használni, és nem fog kiabálni mint eddig, ha befejezte dolgát, hogy: „Apu! Gyere! Szükséged van rám és én is rád!” Sikerült a vízórába is elegáncsos elzárót venni, a régi rossz, csak szentlélek tartotta dugó helyett. Az új WC-t pillanatok alatt berakta a mester, lebetonozta és egy óra múlva már lehetett is használni. A bojler felrakása következett. Gergő egész nap fájlalta a hasát, itt kornyadozott az ágyon. Adtam neki Reasec-et, ami fertőtlenít és fog. Mikor elolvasta a gyógyszer mellékhatásait, hát menten ágynak esett. Az asztalt beraktuk a ficakba, (teljes szélességét elfoglalta), hogy arra állva tegyük majd fel. Mivel a bojler a szélesség felét elfoglalta, el lehet képzelni, milyen nehéz volt a felrakás. A mester fia majdnem felpaszírozódott a falra míg azt a böhöncöt sikerült a helyére emelni és becsavarni. Én úgy izgultam, hogy inkább oda se néztem. Egyszer csak egy hatalmas ordítást hallottam. Jézus-Mária! Itt a világ vége! De mint utóbb kiderült, a terhelési próbát ejtette csak meg a mester, hogy teljes erejével rácsimpaszkodott a bojlerre - kibírja-e? Kibírta. Hiába mondtam Tibinek, hogy ugyan, ő már igazán méretes etalon, másszon fel rá ő is, de csak nem akart kötélnek állni. Ott díszelgett tehát a gyönyörű bojler, jó magasan van, igazán nem fog sok vizet zavarni, csak melegíteni a konyhában. Közben persze vagyis, hogy utána koccintottunk az egészségemre, majd a munkások távoztak. Mikor Tibi hazaért megint csak kb. egy órát csak tervezgettünk, mire rájöttünk így nem haladunk. Hát nekifogtunk a konyhát szobává félig átalakítani. Én bőszen kalapáltam a hólyagos falat, hogy már tovább ne peregjen. Aztán kilapátoltuk, a Tibi felmosott és levittük a Gergő ágyát is, aki nagyon örült, hogy végre kialhatja magát, hiszen oda már nem megy be a mester. (Most reggel 8 óra van 14-e, mikor írom e sorokat, bizony semmi mocorgást nem hallok, eddig fél hét és hét körül ébresztettem!) Este megint berendeztük az alkalmi konyhát és díszvacsorát készítettem. Szalonnás tojást. Utána dinnye egészítette ki ez nemes falatokat. Közben enyveskezű Jenő bácsi is bekóválygott, hogy megnézze, mire jutottunk. Nagyon tetszett neki, már 85 éves és nem emlékszik arra, hogy régen ő vitt sokszor be Füredre a Nándinak tejért. Kiderült, hogy ő a névnapját, én a szülinapomat ünnepeljük, hát koccintottunk vele is, és hamar, kb. fél tízkor hajtottuk álomra meggyötört fejünket és egyre mocskosabb testünket. zuzuzuzuzuzuzu 1993. július 14. Ez a nap is a szokásos módon indult. Negyed nyolckor sikerült Tibit felráznom, háromnegyed nyolcra ment a Mester és tanítványáért, nyolckor már javában dolgoztak. A mozgolódásra idejött Péntek Andris, aki szintén társaságra vágyott, hozta a teleszkópos botjait, ínyenc csalijait, hogy Gergőt lecsalogassa pecázni. Itt kóválygott vagy egy órát és addig-addig kopogtatott Gergő ajtóján, míg kinyitotta neki. Idézem párbeszédüket: (ajtó-ki) „Helló! Jössz pecázni? -Nem” - ajtó be, Andris el. A méregtől pukkadozva jött fel Gigi, de hamar megvigasztalódott, mikor megtudta, hogy Ancsával és apjával mennek csempét venni, és az ő ízlése fogja eldönteni, hogy mit vegyenek. Elmentek hát csempét venni. Nemsokára meg is jöttek. A kocsi kilövő állásban állt, úgy lehúzta a súly. Mikor kipakolták a csempéket, kiderült, hogy egy doboz selejt volt. De nagyon szép dolgokat hoztak. Aki kíváncsi rá, személyesen is megnézheti (8241) 8237 Sajkod Rege u. 10 fürdőszoba, WC, konyha. Utána folytatták beszerző útjukat, sikerült a csempét kicserélni és lámpaburát, WC kefét, törülköző illetve WC papír tartót vettek. A mester meg csak dolgozott, dolgozott és bizony látszott, hogy délutánra kész lesz vele. Rettentően boldogok voltunk, hiszen óriási munkát végzett el három nap alatt. Felszerelvényezett és következett a vízpróba. Nagyon gondosan ellenőrzött mindent, már csak a WC elzárásakor a bojlerből ömleni kezdett a víz. - Hát pechjük van- mondta- mert ez selejt, valószínűleg lyukas a tartálya. Mondanom sem kell, hogy borzasztó ideges lettem, hát nekünk mindig bejön valami hülyeség? Mivel hála a jó istennek ő bojlerszerelő is, szétkapta az alját és igencsak mérges volt a szerelő munkásokra, mert a csavarok nem voltak meghúzva benne. Hamar megbütykölte és négy órára minden működött. A legjobban az önbehúzós lefolyódugó és az automata csaptelep tetszett. Azt nem is mondtam, hogy közben Tibi felkereste ifj. Radács Istvánt, aki azt mondta, hogy elképzelhető, hogy holnap jön. Most mikor írom e sorokat (15.-e reggel) rágom is bőszen a körmömet, hogy itt legyen, és meglegyen. Mikor hazaért Tibi, megint egy óra haszontalan tervezgetés következett. Úgy látszik erről már nem tudunk leszokni. Mikor felfogtuk, hogy Úristen, holnap lehet, hogy itt az István reggel, akkor rájöttünk, nekünk ki kell rámolni a konyhát. Az amúgy is csatatér nagyszoba most már a cséri telepre hasonlított. Milyen békésen is megfér egy asztalon a csak az elképzelés miatt idézem egy camping asztal berendezését. 1 kétliteres üvegkorsó, 2 búzafonat, 1 kétliteres üvegkancsó, 1 tejtartó, 1 fekete női retikül, 2 konzol, 1/2 kg kenyér ruhában, 1 fűszerpolc, 5 db coca colás pohár tálcával, 2 fej fokhagyma, 1 tölcsér, 2 tálaló kanál, 1 alumínium tál, 1 tortalapát, 1 grillsütőnyárs, 1 villásdugó, 1 konyharuha, 1 colostok, s az asztal alatt 1 számítógép, 1 mosófa, 1 talkedlisütő, szemeteslapát, marmonkanna, W reszelő alumínium dobozban, de ez csak a szoba 1/15-e!! A söröket inkább hagyjuk. Jött a telefon, Tibinek pénteken fel kell mennie, a ház eladása ügyében. Közben Scherer néni is átjött sört venni! És megcsodálta a művet. Dezsőék is megérkeztek. Bizony ők is csak hüledeztek, hogy négy nap alatt mit végeztünk. Este finom káposztástésztát főztem az új konyhában és tudtam mosogatni is. Igaz éjszaka olyan büdös volt a víz, hogy csak tejjel tudtam a szomjúságomat enyhíteni. Hát azt hiszem erről a napról sem mondhatjuk, hogy tétlenül telt el. Holnap folytatom. zuzuzuzuzuzuzu Reggel hangos Wartburg pöfögésre ébredtünk. István jött a szomorú hírrel apja (mint ahogy ez várható volt) nem engedi dolgozni nálunk. Könyörgött, hogy ne menjünk hozzá, mert utána csak őt fogja piszkálni. Közben megérkezett a villanyos és a szépen felépített falat alaposan kifurkálta, véste a vezetékeknek. Mondanom sem kell Ancsa olyan békésen aludt a kopácsolás közben, hogy az nem igaz. Mikor fél tízkor felébredt, örömmel újságoltam neki, hogy este már melegvízzel fog fürdeni, mire a villanyos kijavított: „majd holnap”, mert egykor el kell mennie. Megint búnak eresztettem a fejem. Közben a Tibi nyakába vette Füredet, Tihanyt, hogy burkoló-kőművest szerezzen. A füredi KISOSZ-nál nem voltak címek, hát elment az önkormányzati hivatalba. Itt hét címet is kapott. Bejárták Hencidát-Boncidát, volt akit megtalált, de nem ért rá és volt egy cím ahol nem volt otthon a mester. Ez aranyos sztori volt. Becsöngetett egy lakásba. Gigi korabeli lány nyitott ajtót. Tibi: - „Szia, apukáddal szeretnék beszélni, gondolom ő a mester. - Nem, ő a férjem.” Tiszta ciki. Hát már ilyen vének vagyunk? Ahogy ott csalinkázott, hát egy kőműves kiírást látott. Megállt. A mester magas vérnyomással épp az orvostól jött, de mikor esdekelve előadta Tibi a mondandóját, hát megígérte, hogy 1-re kijön, megnézi, s ha a fiai elvállalják, hát szombat vasárnap megcsinálják cca 12000.- Ft. (bepucolás, csempézés, aljzatolás) A villanyossal együtt mentek el. Na ennél nincs rosszabb, mikor áll a munka és csak várni-várni kell. Jó szokásunk szerint megint jött az üresjárat, a tervezgetés. Megérkezett Gáborka is a szomszédból. Felajánlottam neki, hogy ha segít a Gergőnek takarítani, akkor odaadom a számítógépet nekik játszani. Hát azt a szédületes tempót látni kellett volna! Nem ismertem rá a fiamra! Hamarosan már zümmögött lenn a masina. Ekkor jött a nagy attrakció. A szépen bespájzolt sörös rekeszeket, amik már kezdtek a szívemhez nőni, Tibi lecipelte a volt konyhapult helyére. Olyan csoda jól elfértek, hogy csak na! Itt a szoba meg visszhangossá vált. A két éjjeli szekrényt egymás tetejére tettük amire a grillsütő, húsdaráló és a kenyérpirító került. A szekrény is vissza lett állítva a helyére. Mellette keletkezett egy üres rész, ahol a földön berendeztem a fürdő, tisztító pultot. Fölötte álcázásnak a tegnap bemutatott ám mára lecsupaszított camping asztal került. Olyan jó kedvem kerekedett, hogy egyből felcsaptam egy kondér székelykáposztát főni. Este pedig, lehet hogy csak azért, hogy ne a villanyosnak legyen igaza, fazekakban melegítettünk vizet és remekül megfürödtünk Ancsával a zuhanytálcában. Remek érzés volt a három cm magas vízben ülni, amit pici térfogatom egy kissé megemelt. Tisztán estünk neki az isteni vacsorának. Ancsának annyira ízlett, hogy két hatalmas tányérral is bevágott. No a Gergő sem panaszkodhatott az adagjáért. Jóllakottan, tisztán feküdtünk le, mert fél ötre állítottuk be az ébresztőt. Mivel a Tibinek Pestre kell mennie a házeladás ügyében. Ja, még délelőtt volt egy sztori a sörökkel. Riedliék megkértek, hogy 15-én jönnek hozzájuk az önkormányzat adófelügyelői ellenőrizni, hát lehetőleg ne legyen elöl sörös rekesz. No hát mikor jöjjön fel hozzánk az üres rekeszekkel cserélni, fizetni a büfés? Hát akkor, amikor jönnek az adószakemberek. Jött kocsival a büfés, befordult a telekre. Jött is utána az adószakemberek kocsija, és ők is befordultak a telkünkre. Tibi látta, hogy jön a büfés, hát már repült is ki az üres rekesszel, alig tudta bedugdosni a kocsi mögé, hogy meg ne lássák, mikor észrevette, hogy az adóemberek kocsija is befordul. Megkérdezték, hol laknak Riedliék, megmondtuk. A büfés fizetett és később a Tibi vitte le a sört, nehogy lebukjunk. Az esti rendrakásnál kiderült, hogy már 21 rekeszt eladtunk. Ez ha a minimum hasznot nézzük: 840.- Ft. Heuréka! Építkezés közben nyolc nap alatt. Kezdünk belejönni az üzletbe. Hát ennyit a tegnapról. Folyt. Köv.! zuzuzuzuzuzuzu Már két napja történt amit írok, de majd elmesélem, miért nem jutott rá idő. Na szóval pénteken hajnali négykor magamtól felébredtem és Tibi is noszogatás nélkül kelt fel. Ancsa este kifejezetten könyörgött, hogy őt is keltsem fel, mert Pestre akar menni. Másodszori nekifutásra sikerült is. Na fél öt körül elmentek. A délelőttre beígérkezett villanyos csak fél kettőre jött. Előtte elsétáltunk egy építkezésre, ahol az Ambrus fiaival kellett volna tárgyalnom. Mondanom sem kell, hogy esett az eső, nem is volt ott senki. Mi lesz a vakolással, burkolással, Kedvem ekkor kezdett megint lohadni. Na megjött a villanyos. Ő is építkezik, ezért késett. Este fél hétig meg nem állt. Behúzta a vezetékeket, bekötötte a bojlert, guszta biztosítékokat rakott a régi óra tetejére. A bojler el kezdett fűteni, és mondta, hogy kilenc-fél tíz-kor lehet meleg vízzel fürdeni. Kifizettem a hátralékot, adtam neki hideg sört borravalónak. Hát nem itt felejtette? Na ja, azt még nem mondtam, hogy Tibi reggel azzal vígasztalt, hogy „Nyugi, nyugi 1 körül már itt leszek.” Este hétkor már nagyon idegesen kezdtem a már megfőtt gulyáshúst bezöldségezni és valami rendet csinálni a csatatérré vált (vagy inkább a villanyos által azzá tett) konyhában. Egyszer csak csurgást hallottam. Rémülten láttam, hogy a bojler fenéklemeze csöpög. Hát ez nem lehet igaz! Tibi meg sehol! De itt vigasztalgattam magam, hogy biztos így kell lennie amíg be nem járatódik. Kb. fél kilenckor kezdtem csipetkét gyártani, kifejezetten nyugtató volt, így legalább nem tudtam tövig rágni a körmeimet. Közben kinn az égen meg csak gyűltek, gyűltek a viharfelhők, a szél feltámadt, tisztességes égiháborúnak néztünk elébe. Az Istvánék sem jöttek. Na, mondom, ezek együtt fognak megérkezni. Jól fogunk kinézni. A zuhogó esőben a szkif ( sátras utánfutó) nem biztonságos, hát elkészítettem a vihar alatti fekvésrendet. Nagyszoba: Tibi, Gigi, Ancsi, én. Régi konyha: István, Erzsók, Bogi. Autó: Nándi, Balázs. Egyszer csak egy sötét nyugati autó állt meg, de ekkor már szakadt az eső, dörgött, villámlott. Mi Gergővel bentről néztük, az autó utasai meg onnan kukucskáltak befelé. Hát egyszer csak betrappogott bőrig ázva Nándi, hogy adjam oda a kapukulcsot, mert hogy megjöttek Istvánék bácsiék, őt meg lehozták. Igen ám, de hol a kulcs? Azt gondoltam, hogy a Tibi elvitte magával, mert itt a cséri telepen bizony sehol sem találtam. A Nándi kiment szólni, hogy álljanak egyenlőre a kerítés mellé, majd Tibi, ha megjön (hol a csudában lehet?) kinyitja a kapubeállót. Ezután már István is bejött és mondhatni rosszul lett a látványtól ami fogadta. Kérdezte az alvást, de mondta, hogy ágyneműt nem hozott. Hát azzal most én sem tudok szolgálni, hiszen lépni alig lehetett. Na egyszer csak begördült a sárga Wartburg is. Nagyon megkönnyebbültem, hogy minden gond nélkül megérkezett a családom hiányzó része. Nem is igaz, újra teljes a létszám! Addigra a kenyér és a grillsütő rácsa közé szorulva meg is leltem a kulcsot. Újabb izgalomkövetkezett, mert mint utóbb kiderült Ancsa a visszautat végighányta a Klárit, az autóülést, a kocsipokrócot és a féltve őrzött Barbijait is beleértve. Azonnal csináltam neki sós teát és már aludt is. Sajnos a hányingere többször felébresztette, már semmi se jött belőle csak a hangja. Gyakran a maradék két négyzetméteren kinyitottuk a nagy asztalt és megterítettünk. Behoztuk a székeket, hát most már mozdulni sem lehetett. Isteni bográcstalan gulyást tálaltam. Alig kezdtünk enni, mikor Ancsa egy kis zenei aláfestésről gondoskodott. Hát mit mondjak, nem a legsikerültebb hangulatú vacsorát költöttük el. István ezután elment telefonozni és látva ezt a nyomortanya színvonalat, megbeszélte Erzsivel, hogy indul is vissza. Igen ám, de már ½ 12 volt. Ja, azt még nem mondtam, hogy István csak Balázzsal jött jutalomképpen, mert Nándival együtt sikeres kresz és egészségügyi vizsgát tettek, és Balázs nagyon szeretett volna lejönni. De ő is szerintem már rég megbánta e kívánságát. Na megegyeztünk, hogy egy hét múlva jönnek. Most mikor ezt írom, már énekelem is, hogy: „De már látom, semmi se lesz belőle” ¼ 1-kor éjjel elmentek. A fiúk is bezuhantak az ágyba, Tibi pedig elmesélte Pesti kalandjait. Hát szegény, volt mit rohangálnia. Ancsát is figyeltem, mi van vele. ¼ 4-kor már muszáj volt lefeküdni, mert szombatra ígérkezett a vizes a számlával. Reggel nyolckor kipattantak a szemeim s bizony ezt nagyon jól tették, mert a kávézás és végre melegvízben történt hajmosás után be is toppant a mester és fia. Na valahogy besasszézott a konyhába és megalapozta aznapi kedélyállapotunkat. Hétfőn jelentsük be a szerviznél a bojlert, mert bizony ez rossz. Hát ez a mi formánk! Se melegvíz, se kőműves, se semmi. Ja! Azt elfelejtettem, hogy péntek délután átjött Zsu is. Hozott ezt-azt poharat stb. ami neki már nem kell, de nálunk bizony igen csak jó szolgálatot tesz majd. Elmondtam neki kétségbeejtő helyzetünket a kőművesekkel és megnyugtatott, hogy beszél Dezsővel és lesz még ebből cserebogár. Mikor szombaton elment a vizes, nem sokkal rá megjelent Dezsővel id. Radács István akit ezután Pista néven fogok emlegetni. Megnézték és megígérték, hogy hétfőn három embert kizargatnak és a vakolást megejtik. De burkolásról szó sem lehet. Arra szerezzünk embert, vagy csináljuk meg mi. Hálásan köszöntük és a kedvünk is jobb lett egy fokkal. Akkor jöttem megint a nagy ötletemmel. Rendezzük át úgy a nagyszobát, hogy ha le lesz zárva a két új helység, akkor is tudjunk normális körülmények között létezni! Ancsa későn ébredt 39 fokos lázzal. Már nem hányt, de alapos gyomorrontása volt. Adtam neki lázcsillapítót és Reasec-et izzadt is szegénykém, csak itta a sok teát. De estére jobban lett. Nem volt láza, éhes is volt, hát egy pici grillcsirke combot és főtt krumplit adtam. Nem ette, zabálta szegénykém! Hiába kérte a repetát. Most sajnos nem kaphatott. A pakolás : szekrényre került a TV és videó. De jó, hogy itt volt! A sok mesefilm elvonta a figyelmét a kényelmetlen izzadásról. Nem is mozdult egész nap, csak mikor WC-re kellett mennie. A volt konyhai rakodós polcot lesikáltuk és beállítottuk az ajtó és boltív közé! Pont befért. Nagyon szisztematikusan, közben újra selejtezve mindent sikerült rátenni, felszereltük elé a függönyt is. Egész guszta ahogy itt ácsorog. Tibi feltakarította a szobát konyhát. Nem is igaz! Újra piros a linóleum! Én pedig a rengeteg mosnivalóval, megcéloztam a mosógépet. Hát egyszerűen csúcs volt, az a kényelem és mosószerspórolás ahogy a mosás végbement. A teraszon öblítettem, tele lett a kötél és a szárító, hiszen Ancsa még pokrócmosásról is gondoskodott. Ekkor már ragyogóan sütött a nap, a fiúk társasoztak a szalonnasütőnél, és egy picit lepihentünk-volna, de jött Dezső. Azt mondta, hogy ha hozzá jönnek a burkolók, majd átirányítja hozzánk, de szerintem az sokára lesz, és én még ezen a nyáron szeretném a kész fürdőt és konyhát használni. Majd meglátjuk. Tüchtig konyhánkban nekifogtam a grillcsirke előkészítéséhez. Még uborka salátát is csináltam mellé. Tévéztünk amíg el nem készült, a teraszon megterítettünk és gyertyafényes vacsorát ettünk. Az illatokra egyből itt termett Bogár, aki a lerágott repülő csontokat élvezettel rágta el. Még egy kicsit tévéztünk és utána lefeküdtünk. Ugye ez a két nap sem sorolható a lazsa-bazsák közé? Holnap folytatom. zuzuzuzuzuzuzu Tegnap reggel, mikor felkeltem, megírtam szokásos történetemet. Közben egyre rosszabbul láttam. Az ég olyan fekete lett, mint a korom. Hatalmas vihar, felhőszakadás kerekedett. A kocsibejárónál és a kerti kapunál szabályos folyó keletkezett, és zúdult le a konyha felé. Tibi gyalogsági árka percek alatt színültig lett. Nándi és Gergő lenn rekedtek. Gergőt akárcsak apját egy percig sem zavarta a vihar, de Nándi hősiesen egy konyharuhával a fején próbálta a víz folyásirányát megváltoztatni, nehogy kiöntse őket az áradat. Én is felkeltettem a Tibit, hogy segítsen a már majdnem megszáradt kötélnyi ruhát összekapni. A vihar után napos de borzasztóan fülledt idő lett. Szerencsére nem volt semmi dolgunk, ezért egész nap semmit tettünk. A fiúk negyed tizenegykor jöttek fel. Meg is ették a bográcsmaradékot. Fél tizenkettőkor búcsúztunk el Nánditól, akit Tibi kivitt a vasútállomásra. Visszafelé beszólt a vizeshez, akinek csak egyik nőrokona volt otthon. Megígérte, hogy délután kijön. Naná, hogy nem jött. A bojlert tegnap este használta Gergő utána már mindenhol ömlött belőle a víz. Hát ott díszeleg, de használni még nem tudjuk. Délután a büfés két rekesz sört elvitt, Tibi hozott lángost. Vacsorára szalonnás tojást kaptak a fiúk, Ancsa nem evett, csak egy kis füstölt sajtot. Kár volt, mert éjjel ez ki is jött belőle, de utána nyugodtan, sokáig aludt. Este tévéztünk és kiürítettük a konyhát, mert hétfő reggelre ígérkeztek a kőművesek. Ideje korán lefeküdtünk. Ez a nap már egy kicsit pihentetőbb volt, igaz a munka szempontjából nem ért semmit. Folytatás lesz! zuzuzuzuzuzuzu Tegnap fél nyolckor keltettem Tibit, mert vártuk a kőműveseket. Naná, hogy hiába. Fél tízkor Tibi úgy határozott, hogy elmegy a bojler papírját lepecsételtetni és beszól a Gelkába, hogy jöjjenek ki. Persze közben be is vásárol. Én mindent elmosogattam, és vártam a munkásokat. Azt persze mondanom sem kell, hogy megint alapos zuhé volt reggel, úszott minden, a ruhák még mindig reménytelenül nedvesen párologtak a szárítón. Ancsa csak nem akart felkelni, hát én is elszundítottam. Hangos autófékezésre, pöfögésre riadtam fel. Egy szimpatikus fiatalember kászálódott ki a Barkasból. Kérdezte, hogy jó helyen jár-e?! Persze. A jó isten hozta! Igen ám, de látom, hogy egy szerszámos táskával állít be. Éles elmémmel azonnal felfogtam, hogy bojler szerelő és nem kőműves, akire hajnal óta várok. Megnézte a masinát és közölte, nagy baj van, mert már a tömítések is csurogtak. Ennek a böhöncnek lyukas a tartálya. Minket ezen a nyáron kísértenek a lyukak. Először a tégla lyukmenete, aztán a konyhabunker átfúrása során keletkezett ferde lyuk, most meg a lyukas tartály. Hát ez a mi formánk! Mondta, hogy kicserélik 3-4 hét múlva. Hát kösz! Akkor már megyünk haza. Kérte a garancia levelet. Igen ám de az a Tibinél volt, aki még nem jött haza. Mondta, hogy délig vigye be, és ha olyan sürgős telefonáljunk be abba a szemét gyárba, hátha adnak és kocsival bemehetünk érte, akkor egy hét alatt meglesz. A borravalót nem fogadta el. Na megjött Tibi. Azonnal útnak indítottam. Úgy jött haza, hogy két andaxint és egy baltát kért, hogy szétverje a bojlert. A Gelka főnöke kb. 3 hónapra ígérte a cserét. Hát akkor már sütheti. Minek? Kinek? Nagyon ideges volt. Már arra gondoltunk, hogy veszünk egy 80 literest és ezt ha sikerül megjavítani, jövő nyáron eladjuk. Na ülünk itt nagy mérgesen –a kőműves sehol- egyszer csak egy Trabant viharzik el a kapu előtt, tetején egy ággyal. A két Pisti jött Bácskai meg a haverja, és hoztak egy csecse felnyitható ágyat. Pont a legnagyobb mérgeskedés közepébe csöppentek bele. Szegények megjöttek fáradtan, nekünk kuliztak, mi meg csak a bojlerről tudunk beszélni. Röviddel ezután elment újra Tibi az üzletvezetővel tárgyalni. A fiúk nagyon jól érezték magukat, hiába marasztaltam őket siettek vissza. Jól megvigasztaltak, hogy ezeket a munkákat ők is megcsinálták volna (kivéve a vizest) sokkal olcsóbban. Hát mondanom sem kell, hogy a guta majd megütött. Azonnal lecsaptam rájuk és kértem, hogy a két szekrény polcait készítsék el és a biztonsági rácsot is. Megígérték, hogy a polcokat Istvánnal (Túri) már hét végén leküldik, a rácsot pedig augusztusban lehozzák. Munkadíjnak csupán a melegszendvics receptjét kérte Bácskai pityóka és, hogy ha jönnek csináljak majd nekik. Azt hiszem ennél olcsóbb munkaerőt nem igen fogok az életben még egyszer találni. Jót beszélgettünk felidézve régi emlékeinket, ti. Pityóka a mi tanítványunk volt és most már meglett apa. Hát jött Tibi. Kérdezte, hogy a végével vagy az elejével kezdje a mesét. Naná, hogy a végével! Holnap van új bojler. De azért elmesélem hogy is volt, hiszen ez is bizonyítja, hogy vannak még rendes emberek. Mint utóbb kiderült amikor a bojlert vettük, rossz volt a pénztárgép és 92.XII.10-ét ütött a számlára. Hát biztos ez nem tetszett a Gelkának. De mivel a garancialevelet 93.VII.19-én pecsételték le, hát 72 órán belül köteles lett az üzlet kicseréltetni. Az üzletvezető megértette kínunkat és már rendelt is újat a pesti raktárból. De, hogy nála a vevő kívánsága az első, no meg az, hogy az a mocskos ember szeretne fürdeni, ha már majdnem 20 000.- Ft-ot kiadott a szerkentyűért (1 havi bruttóját) hát áttelefonált a Füred áruházba, hogy adjanak neki kölcsön egyet, ő meg majd a megrendeltet odaviteti. Hát azt hiszem feltupírozott idegeinknek már csak ez a nap hiányzott. Mindegy! Lényeg, hogy holnap (azaz ma, mikor ezt írom) lesz bojler. Persze már ezzel is úgy vagyok, hogy hiszem, ha látom. És ki tudja? Nem lyukas-e ez is? De nem festem az ördögöt a falra. Majd meglátjuk. Még beszélgettünk egy kicsit és a szállításért hűtött sörrel és üdítővel „fizettünk”. Lassan felszedelőzködtek és elmentek. Gergő főzeléket rendelt, hát isteni kapros tökfőzeléket csináltam fasírttal. Az isteni vacsora után megjelent az István (Radács), hogy csak szerdán jönnek, de nyugodjak meg, a burkolás is készen lesz. Most nem is bánom (mert ugye Pista ígérete szép szó, ha megtartotta volna, úgy lett volna jó) mert a keddi nap az új bojler beszerzésének és beszerelésének napja lesz. Utána még átrendeztük a volt konyhát –mostantól legényszállás lesz a neve. Három ágy is elfér benne + a sörök meg a számítógép. S a bojlert nagy unszolásomra kikötötte Tibi az áramból és Gigivel leszedték. Kérdezte, hova tegye? Mondtam, hogy bánom én, csak ne lássam. Hát a kocsiban kapott a dög éjszakai szállást. Jó fáradtan, mégis egy kicsit megnyugodva tértünk éjszakai további megnyugodásra. Holnap folytatom. zuzuzuzuzuzuzu Talán ezek a „semmit tevős” napok viseltek meg a legjobban a nyár folyamán, mint például a tegnapi is. Reggel fölkeltem a naplót megírni és a két ébresztő kávé után olyan jól visszaaludtam, hogy csak nyolc körül keltem fel. Mondanom sem kell, kis csonka családom is míg bőszen csicsikált fél kilenckor beállított a villanyos, hozott egy lakatost, aki biztonsági rácsot szerel majd az ajtóra. Tibi közben összepakolt és bő áldásosztásom közepette Gergővel elment a bojlert kicserélni. Az üzletben már várták. Kicserélték a csomagolást s a régit gondosan beragasztották az új dobozában. Remélem, nem fognak még egyszer vele bepalizni senkit. Mikor jöttek hazafelé egy hülye autós nekiállt egy kocsisort előzni. A frontális ütközést csak úgy tudta Tibi elkerülni, hogy levitte a kocsit az út menti füves részre. Szerencse, hogy nem volt ott se fa, se árok, mert akkor bizony a kocsi is, az utasai is pórul jártak volna. Tibi azt mondta, hogy talán az új bojlerért lett volna a legnagyobb kár. A süket –de utólag már viccelődhet az ember. Úgy hozták, mint a hímes tojást. Udvaroltak neki, becézték, simogatták, mert meg voltunk győződve arról, hogy a másik a naplóban böhönc néven emlegetése miatt sértődött meg. Ennek a neve Csöpi lett. Nagy nehezen felkínlódtuk a falra. Bizony engem is megizzasztott, hát még a két emelő szakmunkást (Tibit, Gergőt). Nekifogtam a napi főzéshez, finom fejtett bablevest készítettem. Gergő két nagy csajkával is bepakolt. Azt el is felejtettem mondani, hogy reggel beszólt a vizes feleségének, hogy okvetlenül várjuk az új bojler bekötése végett. Hát vártuk –vártuk. Fél kilenckor már meguntuk. Tibi azt mondta, hogy kóccal ő is be tudta kötni. Na –gondoltam magamban, kiszúrok én veled! Találtam a konyhaasztal fiókjában egy maréknyi kócot. Most már nincs mese! Be kell kötni! A mestertől ellestem a technikát. Ráma margarinos menetre óvatosan kell feltekerni. Így is cselekedett, és megkezdődött a nyomáspróba. Csodálatosan működött a rendszer. Csak a túlfolyón csöpögött Csöpike, de ez természetes, hiszen túl nagy nyomást kap a WC szelepétől. Utólag már arra gondoltunk, hogy az előző kipurcanásához a vizes is hozzájárult, hogy ezt a túlfolyót egy gumival beszigetelte, és szerencsétlen csak befelé tudott túlfolyni. (Mikor leemeltük, vagy két vödörnyi zúdult ki belőle pedig a tartály üres volt már). Tibi bekötötte az áramba és ünnepélyesen megnyomtuk a fűtő gombját és lőn világosság a bojler csendesen zúgva fűteni kezdte a vizet. Ott álltunk körülötte, karikás szemekkel figyeltük csöpög-e, fűt-e. Nem csöpögött, de jól fűtött. Én megfogadtam, ha törik, ha szakad, én kiböjtölöm a 11 órát és felszentelem a vizet. Gergő is fenn volt még, hát átadtam első fürdési kiváltságomat és másodiknak is még tűzforró vízben zuhiztam le. Fáradtan, de a sikeres munka jó érzésével aludtunk el. Folyt köv. zuzuzuzuzuzuzu Azt hiszem, ha az eddig eltelt napok időjárását rangsorolnánk, hát ez a nap kapná meg a legpocsékabb címet. Az eső tegnapelőtt estétől tegnapig délig, de lehet, hogy ma reggelig esett, gyakran ömlött. Olyan sötét volt, hogy az orrunkig alig láttunk és mellesleg majd megfagytunk. Az ember kialva ilyenkor még nyűgösebb. Már 7-től vártuk a kőműveseket, 8 után néhány perccel megjöttek. István hozott két embert, akiket az eső mondhatni cseppet sem zavart. Azok ketten a fürdőszobának estek neki, István a bojler no meg kedves társaságunk miatt a konyhát kezdte bevakolni. Nagyon ügyesen csinálta a dolgát. Délig a vakolással illetve a hibás, vésett falak kijavításával foglalatoskodtak. Ebéd után folytatódott a munka, s ha kibírtuk –ha nem, nem sokkal ezután felkerült az első csempe a konyha falára. Én pörköltös krumplit és kukoricát főztem. István elfogadta a vacsora meghívásomat. Nagyon ízlett neki, mikor este hatkor evett belőle. Addigra már a konyha fele ki lett csempézve. Gyönyörű! A két másik ember is végzett a fürdő vakolással, a lenti WC bevakolva és a terasz oszlopát kijavítva nyolc üveg sörrel és négy kávéval pocakjukban távoztak. Mikor István is elment jöttünk rá, hogy bizony kevés a csempe, venni kell, meg még ragasztót is. Tibi megpróbált a félreeső parkolójából kiállni, hát úgy besüppedt a sárba, hogy csak csupa izom Gergő tudta valahogy kitolni. Az este mosogatással és rendrakással fejeződött be. Tibi bőszen rakosgatta a csempéket. Ja azt még nem is mondtam, hogy még egy doboz selejt volt köztük. De a fél csempékre fel tudtuk használni. Este még egy kicsit tévéztünk, de én miután harmadszor is arra riadtam fel, hogy elaludtam, hát kikapcsoltam és jól csicsikáltam reggel egészen fél hétig. (Ez csúcs). Holnap folytatom. zuzuzuzuzuzuzu A tegnapi nap amilyen nyugisnak indult, olyan mozgalmasan fejeződött be. Reggel fél nyolc körül jött István, de már csak egyedül. Folytatta a konyha csempézését. Rémülten láttuk, hogy a fal eszi a csempét és már nincs. Ezért Tibi Ancsával bevágódott a kocsiba és hoztak még két fehér egy tarka csempét meg ragasztót. Út közben azért be is vásároltak. Mikor a konyha kész lett a boldogságtól azt sem tudtam, hova legyek. A csempékről is van egy sztori. Oli papáék (a szüleim) lakásában a konyha rózsaszínű olasz csempével van kirakva. Na, mikor Tibi Pesten járt, kapott három doboz bontott csempét. Miközben pakolt, talált egy dobozt, amiben mindenféle volt. Hát lehozta. Szerintem ezek pót csempék, de nem bírtam ki és hat darabot beépítettünk a mosogató fölé. Még mindig van 12 darab. Remélem nem fognak agyoncsapni, ha meglátják. Ezután megint jöttem szokásos újító ötletemmel. Mi lenne, ha a konyhát kimeszelnénk, mielőtt a járólap felkerülne rá? Így is lett. Tibi Riedli Pistától kapott egy teddy-hengert, amellyel pillanatok alatt kész lett István. Ránk hagyta az ecsetes javításokat és elment ebédelni. Gergő neki fogott, majd én folytattam. Ahhoz képest, hogy nem bírom a mész szagát, egész jól elboldogultunk. Ebéd után a járólap felragasztása következett. Elolvastam a használati utasítást. Rá van írva, hogy szerves anyagra nem ragasztható. Lelkesen kérdeztem Gergőt. Ugye a linóleum nem szerves? Ő egyből kémiai előadást rögtönzött, ami által bebizonyította, hogy szénhidrogénből áll és az bizony szerves. Na tört is bennünket a nyavalya. Mi lesz, ha nem köt oda? István egy darabkát felragasztott a nagyszobába. Ez lesz a referencia, majd reggel kiderül. Legföljebb újra kell ragasztani, de a linóleumot előbb fel kell tépni. A csendes, halk szavú Istvánt most hallottam káromkodni először, mikor a járólapokat szét kellett törni. Hiába karcolta csodálatos szerkentyűjével, az bizony az istennek sem ott tört, ahol ő akarta. Na, nagy szitkozódások után és sziszifuszi harapófogós tördelések után kész lett a konyha. Nagyon szép. Nem szabad belépni, hát az ablakon keresztül csodáltuk, no meg nyújtogattuk a boltíven keresztül nyakunkat. Következett a fürdő. Számolt Tibi egész nap, mint a computer, és rájött, hogy a fürdőszobai csempe még mindig nem elég. Ezért újra elment egy doboz átmenetes csempéért., amiből sajnos csak néhány darab volt a tüzépnél, pedig csak fele annyiba került, mint a másik. István elképesztő tempóval dogozott. Kirakta a zuhanytálca oldalát és az egyik falat kicsempézte. Mivel csak hatig kapott kimenőt, ezután elment, de előtte még a tegnapi munkások bérét is elkérte. Megkérdeztem, mennyit fog ő kérni. Mikor mondta, hogy kb. 10 000.- Ft-ot, na nagyon szomorú lettem. Nem azért, mert ilyen olcsón dolgozott, hanem azért, hogy az a rengeteg pénz már szinte el is fogyott. De István megvigasztalt. A ház értéke most minimum nyolc millió forint lesz, hát igazán megtérül a befektetés. Tudom –tudom, de olyan jó érzés volt azt a sok 5000.- Ft-ost naponta átszámolgatni. Most már csak ránézve is megmondom, hogy mennyi. Ezután megjelentek az első kíváncsi fecskék. Először Marci toppant be két csemetéjével és igen tetszett neki a munka, de egyből sajnált is bennünket a ránk váró munka miatt. Most, mivel nem volt víz, a nagyszoba ismét harctéri alakzatát vette fel, de az erkély sem volt kutya! No el kezdtünk rámolni én pedig a teraszon mosogatni, mikor rám szólt valaki: - Csak nem mosogatsz? Hát Zsu érkezett meg, akinek óriási szerepe volt abban, hogy két hét alatt lenyomhattuk ezt a ciriburit. Megvigasztalt, hogy Bálint nem jön, ezért este majd telefonálunk, hogy Nándi nyugodtan vizsgázzon csak le. Közben Editke és Riedli Pista is átjött megcsodálni a csodát. Ancsa kedvenc filmjét (amit naponta kétszer is megnéz) idézve ez nem Óz a csodák csodája, hanem fürdő WC és konyha a csodák csodája volt. Este lementem telefonozni. Apu azzal kezdte, hogy már feladták a levelet és jön Nándi. Én mondtam, hogy őket is szívesen látjuk a mustrát megejtendő (micsoda választékos stílus ez?!) hát kedden már lehet, hogy itt is lesznek. Túri Istvánt is felhívtuk, hogy még ez a hétvége nem jó, de utána már bátran jöhetnek. A telefon után Gergő másodszor is megvacsorázott. Finom szalonnás tojást készítettem. Utána nem estünk, hanem zuhantunk az ágyba. Holnap folytatom. zuzuzuzuzuzuzu Tegnap hatalmas szélviharral, de ragyogó fénnyel indult a nap. István korábban jött, mert délután el kell majd mennie a Milánhoz fugázni. No ekkor már éreztem, hogy az idegeim tupírozódnak. Ahogy itt dolgozgatunk, hát megérkezett Nándi. Újra teljes a létszám. Ezen a nyáron már harmadszor! Nagyon tetszett neki minden és már vonult is le a legény szállásra rendezkedni és gombot nyomogatni az IBM-en. István folytatta a fürdő csempézését, majd a konyha fugázásával foglalatoskodott. Nem is hittem volna, hogy ilyen sziszifuszi lassú munka ez. Elment ebédelni, de még visszajött, hogy a fugázás tip-top legyen. Utána sikerült Gergőt meggyőzni, hogy remekül tud meszelni, hát a verandát csoda szépen kimeszelte. Munkadíját majd megkapja, ha milliomosok leszünk. A sok eddigi izgalom délutánra nálam megint sírásba torkollott. Hát hiába, már nem való ilyen rohamtempó egy fáradt három gyerekes pedagógusnak. Nyugtatóul nekifogtam mosogatni és mosni. Mint mondjak a felhők, ahogy kiteregetett Tibi, már meg is jelentek. Úgy látszik a mosásom csalogatja az esőt. De muszáj volt, hiszen mindenünk koszos volt már. (Mint utóbb kiderült egész este és éjjel esett, bőven öblítve a száradó? Ruhákat) A fiúkkal hozattam lángost és isteni hamis pizzát csináltam vacsorára a grillsütőben. Estére még lecsutakoltuk magunkat a zuhany alatt búcsúképp, hiszen előreláthatólag hétfőig nem léphetünk be oda. Olyan fáradt voltam, hogy a Dallas alatt elaludtam, pedig szeretem ezt a sorozatot. Már egyre nehezebben viselem ezt a hajcihőt, de már nemsokára vége lesz. Holnap folytatom. zuzuzuzuzuzuzu A beígért kánikula helyett esőre és hidegre ébredtünk. István nyolcra jött. Óriási tempót diktált magának, folytatva a fürdőszoba csempézését. Rájöttünk, hogy az olcsó szegélycsempe nem elég és a mintásból is jó lenne egy sor. A ragasztó hiányáról nem is beszélve. Tibi beült a kocsiba és rövidesen hozta. Már olyan jóban van a tüzépesekkel, hogy a kis csempékért nem is kellett fizetnie. Tíz órakor Ancsával bevitt Tibi Füredre, hogy vegyek egy otthonkát magamnak. Hát választék az nincs, de a butikosoknál utalvánnyal sajnos nem lehet fizetni. Bevásároltunk húst, ezt azt és délre itthon is voltunk. István elment ebédelni, majd folytatta. A csempézést lemeózta Kóka András is, és azt mondta, csodaszép, mert az övé úgy hullámzik, mint a Balaton. Az aljzatolást úgy csinálta meg István, ahogy én szerettem volna, a járólap fölfelé ível, tehát a víz nem áll meg a WC mögött, hanem előre folyik. Délután négyre kész lett vele. Addigra Tibi a stelázsi polcot levágta 90 cm magasságra. Lemostuk és máris beállítottuk a helyére, hogy éhező családomnak főzhessem a vacsorát. 1,5 kg húst lesütöttem, Nándi már előre jajgatott, hogy ez kevés lesz. Mit mondjak még evett volna a négy nagy szelet sült hús után, amihez tört krumpli és uborka saláta is készült. Négytől fél hatig István a legényszálláson számítógépezett a fiúkkal, majd elment. Alig álltunk már a lábunkon, de miért ne lett volna egy újabb lökött ötletem. Rendezzünk gyertyafényes vacsorát a teraszon! (Ahol momentán lépni sem lehetett) Tibi nekifogott és cca ½ órán belül csodaszép rendet rakott, még fel is mosott. Megterítettünk, bár ebben a viharvert nagyszobában a terítőt is alig találtuk meg. És leültünk enni. Mit mondjak, van étvágya pici családomnak. Mosogatásra már nem volt erőm. (Most is, miközben ezeket a sorokat írom, ott kacsintgatnak rám a koszos tányérok, de mivel negyed hét van, nem akarok vízeséssel kiugrasztani senkit sem az ágyból). Tibi este még a nagyszobát is felnyalta, mert idézem: Nem akarok ebben a szmötyiben járni. Ancsának rettentően megtetszett ez a szó és fél óráig azon filózott, hogy mi a különbség a szmötyi meg a kosz között. Estére jó filmet ígértek, de bizony fél kilenckor irgalmatlanul takarodót fújtam. Ja, azt még nem is mondtam, hogy délután megettük idei második dinnyénket is. Ancsa kétszer is evett. Azzal a boldogító érzéssel hajtottuk álomra a fejünket, hogy holnap már csak a preludium azaz nem –a fuga jön és kész. Éjjel 12 kor hangos locs-pocsra riadtam fel. Tibi végezte épp a házi feladatát –meglocsolta a járólapot. Hát így telt el az utolsó előtti nap. Folyt. illetve befejezés holnap lesz. zuzuzuzuzuzuzu Nem is igaz! Elérkezett a várva –várt utolsó nap. István korán munkához látott. Kifugázta a fürdőszobát. Közben a tegnap gondosan berendezett konyhapolcot újra lerámoltam, mert rájöttünk, hogy a másik tíz centiméterrel alacsonyabb, tehát ebből is le kell vágni, ha azt akarjuk, hogy egyforma magasak legyenek. Tibi nagyon ügyesen megcsinálta, egészen befut a mosogató alá, sőt még pót polcot is készített. Sajnos nagyon kicsi a rakodótér, azt hiszem kénytelen leszek a falra valamilyen megoldást keresni, hogy legalább a poharak és tányérok elférjenek benne. István megint adott locsolni –valót majd egy órakor elkérte a munkadíját és sietve távozott, mert egy másik építkezésre zavarta el az apja. Közben Nándit kivitte Tibi az állomásra. Mikor megérkezett megint újításommal jöttem elő. Dobjuk ki azt a büdös ágybetétet, és hozzuk fel Gigi volt ágyát. Közben megszületett bennem a szoba átrendezésének gondolata. Minden jó is lett volna, ha pontosan mértem volna, de mivel ez nem sikerült, hát olyan felemás megoldásra jutottunk. Mindenesetre a nagyszobában sikerült egy nagy teret szabaddá tennem, ahol eső esetén is vígan le tud ülni enni a család. Közben káposztás tésztát főztem. Mit mondjak lógott a nyelvünk mire kész lettünk. A szabaddá vált boltívet is utána meszeltem, hogy szépek legyünk. Este már csak a szoba felmosása következett. Már csak kb. 2-3 négyzetméter volt hátra, mikor betoppant Túri István és Balázs fia. Rettentően tetszett nekik minden, de különösen a fürdőszoba. Fél tizenkettőig beszélgettünk, majd elmentek, mert az utolsó kompot még el akarták érni. Utána még befejezte Tibi a felmosást, a locsolást és boldogan, de hulla fáradtan estünk az ágyba. zuzuzuzuzuzuzu Így teltek tehát az építkezés napjai. Tulajdonképpen a lejövetel óta egy hónap és három nap a konkrét munkavégzés óta pedig 15 nap telt el. Azt hiszem ez rekordnak mondható. Igaz szegényebbek lettünk 170 000.- Ft-tal, de gazdagodtunk egy komfort fokozattal, no meg sok-sok tapasztalattal. Ezúton mondunk köszönetet fő szponzorainknak a Szécsényi házaspárnak és az Antal családnak, akik anyagi támogatásukkal lehetővé tették ezt a nagy munkát. De ne felejtsük el azt sem, hogy ez a könyv nem jött volna létre, ha nincsenek ők és nem vagyok én – az írói vénával megáldott, aranytollú Benczurné Szécsényi Éva Sajkod, 1993. VII. 26- reggele.
A ház.	„Csöpike” a bojler.		A kész „fürdő”.	Az „első kötetes” író!

Vissza